"Valahányszor egy kisgyermek azt mondja, "nem hiszek a tündérekben!", egy kis tündér valahol holtan esik össze."
Pán Péter c. film
"Életünk minden pillanatában egyik lábunk a tündérmesék földjén másik lábunk pedig a mélységes szakadék szélén áll."
Paulo Coelho
Őri István: Tündérálom
Ott, messze fenn északon
túl gomolygó ormokon
ott, ahol a madár se jár,
lakik egy Tündér és kedvesére vár.
Minden reggel ablakhoz suhan,
s tekint világok felé
bejár eget, földet, poklokat,
de kire vár, nem lelé.
Kezét nyújtja, hátha jön -
éneke hegyeknek köszön
ajkán mosoly, mert remél -
napra nap, éj éjre kél.
Nem fárad minden nap kelni fel
hinni erővel: a nap közel,
mikor megnyílik a felhők óceánja,
s a ködön át feltűnik szerelmes párja.
Hiszi akarattal: itt van az óra,
bár százévek teltek el azóta,
hogy Ő elment, messze el,
de mégis hiszi: az idő közel.
S akkor a felhőóceánon át
meghallja kedvese dalát,
s már repül is felé...
Tündéralakját a sötét völgy elnyelé...
Wass Albert: Igazgyöngyök
Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
S a kék vizekben tündökölt a hold,
Tündér leány állott a tenger partján,
S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...
De egy este... messze észak felől
Orkán hadával érkezett a tél,
A tündér sírt és fényes könnyeit
Zúgó tengerbe hullatta a szél...
Aztán elment... a tenger várta, várta,
És fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
Sötét vizén nem tündökölt a hold...
S a mélybe hallott tündér könnyekből
Lettek a fényes igazgyöngy szemek...
A gyöngyhalász néha megtalálja
A mélybe rejtett tündér-könnyeket...
Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
És verseim az igazgyöngyszemek...
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
S azóta néha gyöngyszemet lelek...
A Tündér
Lelkem mélyén él egy tündér
Ki mindig csak ad, soha nem kér
Békés, szelíd a tekintete
Apró, törékeny a termete
Kicsiny keze oly gyengéden
Puhán, melegen, megértően
Törölgeti verejtéked
Tudja, mit adhatna néked
Ismeri szíved vágyát
Valóra váltaná az álmát
Ha tehetné, fogná kezed
Bölcsőben ringatná lelked
S hintene békességet
Törődést és melegséget
Minden fűre, minden fára
S gyengéden nézne a világra
Megmutatná, hogyan szeress
Biztatna, lépted legyen egyenes
Figyeld a fényes csillagképeket
S merj álmodni merészeket
És nézd a csicsergő madarat
Mely szárnyal, mint a szabad akarat
Közben lassú dallamot dúdolna
Melytől szíved meglágyulna
Talán egyszer eljön az idő
S a tündér álma valósággá nő
A világban béke honol majd
Lesz, ki életednek értelmet ad
Aki helyette fogja kezed
S az éjben suttogja a neved
Szemedben kigyúlnak a fények
S valóra válnak a hiú remények.
Robert Wood: Tündérek
Halkul a hajnal, tündérek bálja.
Alszik a Hold is, fenyvesek tája.
Szuszog a báró, és kicsi lánya,
Szép nyoszolyája egy puha málna
Búcsúzó lámpás: csillagok fénye,
Mint minden este százezer éve.
Versengő lányok, ki az est szépe,
Így mulatozik a tündék népe.
Rózsaszirmokból varrt pici sapka,
Ki táncolni vágy fejébe csapja,
Kiről leesik a földön hagyja,
Az lesz a győztes, ki magán tartja.
Mézbort isznak ők harangvirágból,
Ily vigadalom nincs sehol máshol.
Talán csodálod ,hogy ide vágyom,
Ha minden este csak őket látom?
Zalaba Zsuzsa: A tündérek dala
Virágszirmokban rejtőzöm,
kisszoknyámat billegetem,
szellő táncoltatja hajam,
ikertestvérem is itt van.
Tündér ő és tündér vagyok én is,
nem várunk már – felszállunk az égig,
felhőről felhőre ugrálunk – hopsz,
ruhánkat időnként rágja a kosz.
Nyelvünket öltjük egymásra – rátok,
nem vagyunk mi jólneveltek, srácok!
Tündérlányok vagyunk a javából,
tanulnunk kell még a jómodorról.
Szépek is vagyunk meg nem is,
Rosszak is vagyunk meg nem is,
Ikrek és tündérek lennénk,
Ő és én – két kis lény – Ő! Én!
Árnyékként osonunk mögöttetek,
Pszt! Csend legyen! Ne rágd a körmödet!
Te rágod! Én rágom! Ne feleselj!
Tied a nagyszínpad, hát remekelj!
Mondd, ikrek vagyunk mi egyáltalán?
Szemünk és hajunk színe is más. Más!
Felhőről felhőre ugrálunk – hopsz,
Ruhánkat időnként rágja a kosz.
Csiribí, csiribá, varázsolj át!
Tüntesd el rólunk az út rút porát!
Hókusz és pókusz, Pókusz és hókusz,
Legyünk most szépek, ha mondom, és SLUSSZ!
Őri István: Tündérmese
Madár vitte
lepke hozta
virág szirma
mind megfogta
nem engedte
megszerette
megcsókolta
megölelte
napsugárban
megfürdette
puha ágyba
lefektette
betakarta
elringatta
álomfátylát
neki adta.
Kedves álom
tündérálom
álmaimban
megtalálom
felébredek
sohanapra
átölelve
kétkarodba.
Itt a vége, fuss el véle
tündérmese elmesélve
tedd el szíved rejtekébe.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
